"Borkirálynak hívták a háta mögött…"Én voltam a kedvenc évjárata,
hittem, hogy mással úgyse lenne boldog.
S elhittem azt, mit másnak nem, soha:
ha eddig must voltam, most majd kiforrok.
Színtiszta mámor lesz, mi összeér:
száraz vörös ő, s én: édes fehér.
Forralt borok a szédült hóesésben,
dús illatáradással fűszerezve…
Nincs íz, nincs szó, már mindenemmel érzem:
lelket melengetően szép az este.
Sok olvadékony, szép télvégi nap
hordómély mámora szíven ragad.
Térképe vérszínű borútvonal -
s valóban! A tavasz Párizsban ért.
Aztán Bordeaux, Bretagne… és még mi van?
Kilencven óra út az óborért.
Kábultan, elcsigázva ébredek fel,
de mámor, mámor, mámor százezerrel!
Számunkra végül egy rejtély maradt:
melyik őstermelőnél ér az este.
Bejártunk fővárost és falvakat,
Pécsváradról gyalog Villánykövesdre…
A nyárest mámorát még most is érzem.
Forró csókját a pince hűvösében.
Gondoltam, itt a perc, hogy elvegyen,
de ő a kancsót eljegyezte már.
Nem borvirágcsokor - száz rózsa kell!
Mert ősz megint. S betelt minden pohár.
Aszú, leányka, jégbor, chardonnay -
ezernyi mámor-ízem már övé…