vagy valakit. Kicsi gyerekként egy-egy játékot, megunt
babát. Még azt a kis mackót is, aminek az egyik füle évek óta
nincs már. Aztán egyszer csak őt is elhagyjuk valahol.
Tárgyak, nincs nagy jelentősége mondják oly sokan.
Lehet, hogy igazuk van. Mégis évek múlva döbbenünk csak rá,
hogy lehet pont ezek a dolgok azok, amelyek megtanitottak
bennünket érezni, szeretni, haragudni és ragaszkodni.
Ragaszkodni múlthoz és jelenhez és azokhoz a szeretteinkhez,
akik már nincsenek köztünk, de mégis egy-egy szó, egy-egy
érintés ott van bennünk a lelkünkben, a szivünkben!
Ami soha nem dobható és hagyható ott valahol!
Jönnek velünk tovább egy életen át.
Ez az érzés, mi a lelkünket simogatja és újabb melegség
tölti el a szivünket, mert már tudjuk, hogy milyen kincs az,
hogy itt voltak nekünk és vannak is, még csak élünk!
